Lehet egy álmot egy életen át kergetni???
Nem tudom, mint azt sem hogy hol vannak a határok és mikor kell feladni ....
Nem tölthetem az egész életemet azzal, hogy vadul küzdök valamiért amit úgy fest, hogy semmi esélyem rá.
Szabad minden pénzünket , időnket feláldozni és arra ébredni egy nap, hogy eltelt sok év és semmire sem emlékszünk, mert mint egy robot mentünk orvostól-orvosig, tömtük a mindenféle szereket magunkba és közben vártuk a csodát.Csak egy valamit felejtettünk el közben: ÉLNI!!!
Mert az nem élet, hogy a határidőnaplóba az orvosok számai sorakoznak és a sok időpont hozzájuk!És a telefon emlékeztetőjét csak arra használjuk, hogy melyik szuri és melyik gyógyszer mikor következik!
Képes vagyok még élni???Vagy maradok robot???Nagyon nehéz, akár mennyire is szeretnék tovább lépni és és boldog lenni, nem megy ....Egyik pillanatban azt gondolom, feladom és be kell arra rendezni az életünket,hogy ketten maradunk ezt valahogy fel kell dolgoznunk és így kell boldogulnunk, aztán már is jön a következő gondolat, hogy nem lehetek ennyire önző, hogy azért, mert kényelmesebb lenne, ha feladnánk ezt az álmot és nem kellene annyi bonyodalmon átesni!
Akár hogy is döntünk, nem tudunk elmenekülni a hülye kérdések, okos megjegyzések elől. Mindig lesz valaki aki akarva vagy akaratlanul emlékeztet a nyomorunkra....
JA és azt a mondatot gyűlölöm a legjobban : Majd ha már feladod és nem is gondolsz rá akkor jön magától.....
Nem hiszem, hogy valaha is megtudnék arról feledkezni, hogy mennyire szeretnék anya lenni...
Teljesen igazad van, tényleg lehetetlen feladni, és arra soha többé nem gondolni ami valóban kitölti életünk minden percét hosszú évek óta, és ami a legfőbb álmunk: hogy anyák lehessünk végre! Aki ilyeneket mond, az biztos nem élte át ezt az élethelyzetet, és elképzelése sincs arról, hogy milyen érzések keveregnek bennünk.
VálaszTörlésAmit pedig arról írtál, hogy elfelejtünk élni: nos én is a napokban gondoltam erre, hogy az utóbbi 4 évünk (persze azon túl hogy sok mindent csináltunk, és utaztunk is) mintha mégsem szólt volna semmi másról mint a dokikról, és a lombikokról és a kudarcokról, illetve azok átvészeléséről. Nagyon nehéz összeegyeztetni ezt, még akkor is, ha magadra erőlteted hogy programozol, stb, és akár még jól is érzed magad - valahogy a legfontosabb mégis ez az örök kérdés marad, és emiatt tényleg sokszor én is úgy érzem hogy csak erről szól az élet!
Kívánom hogy mihamarabb mindenkinél aki ennyire vágyik rá végre ne erről, hanem a megszületett pici babájáról szóljanak a dolgok!!!!!!!!Megérdemelnénk....
puszik
Eszter