Bár csodálkoztam volna, ha igen.....Teljesen mindegy mit teszek vagy mit nem nekem nem sikerül!Már nem is tudom, hogy mit vált ki belőlem mély fájdalmat?Haragot?Bánatot?Bizalmatlanságot?Szégyent?Elkeseredést?Talán mindegyiket!
Nem tudom mi lesz, nagyon egyedül vagyok, már az előző hónapokat is szinte egyedül csináltam és egyedül már nem vállalom a következőket. Belefáradtam az egészbe....
Az elmúlt évben már nagyon ellaposodott a kapcsolatunk és egyre kevesebb támogatást kaptam tőle mindenben, én vagyok a bűnös mindenért, ő csak a saját dühével van elfoglalva és kész.Ezen persze nem hajlandó változtatni, semmi nem jó amit kitalálok vagy teszek!Pedig elég sok mindent kipróbáltam, sikerült végre lefogynom, visszanyerem a régi alakomat , burlesque tanfolyamra járok hatástalanul......Tudnék még valamivel hatni rá?
Most megint felhoztam ezt a témát, de nem sokra jutottunk sőt semmire , én elmondtam azóta csönd...örökbefogadás nem jó, saját gyerek utáni küzdelem nem jó, nagy az űr!
Már elviselhetetlen az állandó feszültség ami rajtam van, azt hittem, hogy a spining és a tánc segít, segít is abban az egy órában míg ott vagyok az órán, de ahogy kilépek újra itt a görcs!
Hiába próbálok meditálni, vagy agykontrollozni, nem tudom befolyásolni a gondolataimat.
Már megint mindenki terhes körülöttem és én ismét nem tartozok ebbe a csoportba :-( és az a legnagyobb baj, hogy már azt érzem nem is fogok!
Nincs miért felkelnem, semmi nem motivál , lehet így éni ? Mert ezt már nem nevezném annak!Már csak egy árnyék vagyok....
Ó, Edina! Mostanában olyan sok blogon olvasom azt, amit Nálad, hogy rámegy a kapcsolat a gyerekügyre. És látok vizsgálatok közben mindenféle roncs nőket, szó szerint, akiknek életük egyetlen értelmévé vált a gyerekcsinálás...
VálaszTörlésHol a határ? Meddig szabad elmenni?
Félek én is, de nemsokára ki kell mondanom.
De Te ne add fel! Még fiatal vagy!
Nagyon remélem, hogy a kapcsolatunk túléli ezt az egészet...
VálaszTörlésNem tudom hol a határ, minden percben mást gondolok.Lehet egy álmot egész életen át kergetni?
Már kezdem azt gondolni, ha a kapcsolatomat szeretném megmenteni akkor tovább kell lépni...
Hiszem hogy egyszer anya leszek, addig is türelmetlenül várom azt a percet.
Sajnos valóban sokan eljutunk erre a pontra, mert mindenkit megvisel ez a harc. Remélem kitartotok!
VálaszTörlésSzerencsére ezek a gondolatok csak egy pillanatig tartanak, de sajnos egyre sűrűbben jönnek ezek a pillanatok, de muszáj kiírni magunkból, mert nem őrlődhet bennünk.
VálaszTörlés