2013. június 4., kedd

szúrós történetek...

Krettynél olvastam progi szuri beadásának történetét ... elég kalandosra sikeredett!

Nálunk is volt két érdekes eset!

A mi első kalandos szurink a clexane volt, fényévekkel korábban egy nőgyógy kukucskálós műtét után.Tök bátor voltam majd én megoldom, félrevonultam..., férjem fél órával később utánam jött, én krokodil könnyek  között és hüppögve mondom, hogy nem merem magam megszúrni... semmi gond mondta, hogy Ő beadja!Én fogjam össze a bőröm Ő szúr... Ahogy közeledett a tűvel szinte üvöltöttem, hogy ne már, olyan mintha ledöfnél, erre megijedt, mi van ha szarul csinálja!
Felhívtuk a mentős barátunkat, a kibontott előkészített fecskendővel a kezünkben, hogy mi a teendő.Ő szívesen be adta volna, csak mi éppen anyuéknál voltunk vidéken.Már agyaltam, hogy a volt háziorvosom asszisztensét felhívom jöjjön el és adja be.
De aztán összeszedtük minden bátorságunkat és négykezes módszerrel beadtuk a szurit, utána pedig sírtunk mind a ketten, aztán a röhögéstől is sírtunk, hogy milyen hülyék vagyunk mid a ketten :-)

A másik történet Az első lombiknál volt!Amikor eljött az én időm...
Az első Lombik kezdetéhez való szurikkal a kezemben ültem a buszon és utaztam hazafelé és próbáltam ráállítani az agyamat, hogy ezeket nekem kell beadni!Azért bíztam benne, hogy majd János jön és megment, elővesszük a jól bevált négykezes technikát!
Hazaértem és Ő nem volt itthon, hívtam és közölte, hogy későn jön, valami közbejött :-(((( A szurival nem várhattam odáig....Elővettem, nézegettem, már sírásra állt a szám, most i lesz???
Eszembe jutott, hogy egy ismerősöm azt a tanácsot kapta, majd Nekem tovább adta, hogy egy üres fecskendővel gyakoroljon, szúrjon vele mosogatószivacsba, hogy gyakorolja, hogyan is kell ezt csinálni....Én is kipróbáltam, de a tű nyikorgott, ahogyan a szivacsba szúrtam, így inkább ezt hanyagoltam.
Nagy levegő és rászántam magam, beadtam életem első injekcióját, majd..... és most jön a lényeg örömömben sírva hívtam fel mindenkit, hogy olyan ügyes és bátor volta, hogy beadtam magamnak életem első szuriját! A mindenki kategória: János, anyu, apu, anyósom, sógornőm, tesóm :-))

Izomba szerencsére nem volt, de ha lett volna, tuti ügyeletre megyek vele...

2013. május 23., csütörtök

cytologia negatív

Még nem írtam a szekszárdi tapasztalatról!
Látszatra jól választottam, doktor úr fiatal és elég szimpatikus volt!Először beszélgettünk egy kicsit (volt pár lombik, vége örökbefogadás), meghallgatott és nem próbálkozott valamire rábeszélni. Ennek jelen pillanatban örülök, mert semmi kedvem újra orvoshoz járkálni!
Megcsinálta a rákszűrést, majd egy hüvelyi uh-t! Itt viccesen megjegyezte, hogy valószínűleg nem fog tudni újat mutatni :-) Végül mindent mondott, hol mit látunk (halkan megjegyzem, ezt még eddig egy doki sem sorolta végig, csak magunktól jöttünk rá mikor mit látunk). Uh-n is mindent rendben talál.

Azóta az eredmény is megszületett a rákszűrés negatív, de van egy kis candida!
Ezt mondjuk sejtettem, Canestent ajánlotta,de ez nekem sajnos nem szokott bejönni, valami természetes módszerhez kell folyamodnom!egyszer a Grapfuit kapszula bevált !Valakinek esetleg jól bevált módszere????

2013. április 15., hétfő

Bejelentkeztem...

Rászántam magam és bejelentkeztem Szekszárdra nődokihoz K.G.doktor urat választottam,hétfőre már van is időpont!
Míg Lilla Orsinál tornázik, én átugrok a szomszéd szobába egy cytologiára!
Kíváncsian várom, milyen élményekkel távozom :-)

2013. március 7., csütörtök

Fiatal nődoki kerestetik :-)

Hahó valaki!!!!Aki ismer Szekszárdon Nődokit!Jelentkezzen !Köszi!

Szóval, nagyon égető lenne egy rákszűrés és bakterológia! Valami nem oké az utóbbi időben  :-((((

Miért is keresek dokit?Bizonyára kevésnél fordultam meg az utóbbi 6 évben :-)
Legutoljára Sárinál jártam Kecsón,  ugye vele csináltam a három stimus hónapot, vagyis csak az irányítása alatt , mert már nem nagyon járt be Kecsóra!Most már tudom miért Urológiát tanul.....
Szegedre nincs kedvem járni,ha pedig új dokit kell keresnem akkor keresnék közelebb!
Eleget utaztam már az elmúlt években a dokik után.
Így keresek most Szekszárdon, az csak 40 km. Persze kedvesem "kedvesen" megkérdezte miért nem jó itt Kalocsán....Az 0 km.

Azt kell mondjam igényes lettem!
Fiatal, kedves aranyos dokibácsit keresek :-))) Olyan itthon nincs :-(

Az lett a tapasztalatom, hogy azok a dokik akik csak 40 felé járnak jobban bejönnek Nekem, közvetlenebbek és Én bízom bennük!
Ha Gidai itt lenne a közelben Őt is szívesen választanám, de ugyan úgy mint Sári, Ő is 120 km-re van csak a másik irányba :-(

Úgyhogy Valaki írj Nekem :-)

2013. március 6., szerda

Teljesen hülyének érzem magam

Kiakadtam saját magamon!
Az érzések csak úgy kavarognak......
Fura, hogy milyen érzések tudnak végigmenni egy emberen, ami természetes, de vannak érzések amiket nem szeretünk bevallani, félelem , irigység, harag....
Kislányként álmodozunk, hogy majd egyszer szerelmesek leszünk, férjhez megyünk, babázunk és azt gondoljuk, hogy ez ilyen könnyen fog menni!Van akinek igen, vagy csak azt gondoljuk, de kudarcok , bonyodalmak mindenkinél vannak.Vagy itt , vagy ott , de vannak!
Aztán egyszer szerelmesek leszünk újra álmodozunk, aztán csalódunk... és ez ismétlődik, ki tudja hányszor!Fiatalként csak élünk a mának és minden hónapban azon izgulunk, hogy jöjjön meg, ha csúszik pár napot ránk tőr a pánik.
Aztán szerelemből házasság lesz és azon izgulunk a következő hónapokban, hogy késsen... Álmodozunk a babáról, a terhességről!Meglátunk minden kismamát és mosolyogva nézünk rájuk!

Telnek a hónapok és a biológiailag percre pontosan működünk!Mindent megteszünk, hogy végre talán ebben a hónapban csoda történjen, de a csoda elmarad.Az öröm elszáll, jön helyette a harag a düh....
Haragszunk mindenre és mindenkire és a legutálatosabb érzések csak jönnek és jönnek . Már nem mosolygunk, ha kismamát látunk, csak a könnyeinket nyeljük.Lesütött szemmel járunk az utcán, otthon begubózva ülünk és csak bámulunk magunk elé és azon töprengünk, hogy miért Én??? Miért pont velem???Ő mivel másabb????

Amikor az örökbefogadást elindítottuk, azt gondoltuk, hogy addig még bőven van idő, lesz addig vérszerinti babánk!Nem lett!
Mikor már tudtuk, hogy elsők vagyunk a sorban, és minden idegen telefonhívásnál összerezdült a gyomrom, de akkor is még vártam a csodát.Majd most pozitívat tesztelek!

Amikor megcsörrent az a bizonyos telefon, én voltam a legboldogabb a világon!
Mindenki azt kérdezte, mi lesz, ha most terhes leszel?????Azt feleltem "semmi, legfeljebb 9 hónap lesz a tesók között" :-))
Ahogy Lillát hazahoztuk, minden csodás lett!Aztán az első hónapokban nem szűntek meg a miértek....., már tudtam mosolyogni a kismamákra, hisz én is a legboldogabban tologattam az én kislányomat!De mégis volt egy fajta keserűség, Ő szülhetett én nem, Ő szoptathatja a babáját én nem.Ha megtudtam valakiről, hogy babát vár,már nem bőgtem tele a párnámat, de fájt a lelkem.Milyen jó Neki , ezt én nem érezhettem!

Már ezektől az érzésektől is kezdtem kiakadni magamra!Miért ezzel foglalkozok, hisz van egy gyönyörű babám, Őrülten szeretem, nem cserélném el semmi pénzért sem!

Mostanra már teljesen elfogadtam a sorsomat!Most már ki merem mondani, tökéletesen boldog vagyok így!És mindannyian azok vagyunk!Egy boldog család! :-)))

És most jön az , hogy miért is érzem magamat hülyének?????
Biológiailag továbbra is órát lehetne hozzám igazítani, mielőtt megjön pár nappal korábban elkezdenek feszíteni a melleim és minden úgy történik ahogyan megy az idők kezdete óta...., most sem volt ez másként!
Viszont jött egy "rémálom" pozitívat teszteltem álmomban, fel is ébredtem rögtön és már kattogott is az agyam.Olyan jó most így, még minden figyelmemet a Lillára akarom összpontosítani!Természetesen ez csak egy álom volt, és reggel megjött!És egy nagy kő eset le a szívemről, megkönnyebbültem...

Én vagyok hülye vagy ez normális????

Persze az esély továbbra is ott van minden hónapban, nem teszünk semmi pluszt egy tesóért, de ellene sem teszünk.Így egy csoda bármikor történhet :-)))

2013. február 20., szerda

MTHFR - Leiden - Protrombin

Újra foglalkoztam kicsit ezekkel a génekkel, miután Rita bejegyzését olvastam. Mert amit ott ir jó kilátások rám nézve, bár azt már eddig is tudtam , hogy nagyobb az esélyem egy hirtelen gyors halálra, mint a fájdalmas lassúra.Mivel Leiden heterozigóta és MTHFR homozigóta vagyok.

Milyen érdekes, hogy rohamosan mennyi új infó kerül fel a netre!És nem csak a netre, hanem a kutatók mennyi új eredményt produkálnak!

Mikor 13 éve kiderült, hogy Leidenes vagyok, annyit tudtam róla, hogy növeli a trombózis kockázatát és , ha majd terhes leszek kel egy bizonyos szuri, mert a terhesség növeli a trombózis kockázatát!
Akkor még csak ennyit tudtam!
És amikor elkezdődött a mi kis pörgésünk a mókuskerékben , minden hol lebegtettem a papíromat, természetesen nem túlzottan foglalkoztak vele, sőt igen megoszlott a vélemény róla, hogy most ez mennyire így van vagy sem.
Akkor már elkezdtem keresni, hogy mi az a MTHFR mert nekem azzal is bibi van, semmi infót nem találtam róla, úgy voltam vele akkor biztos nem is olyan fontos, úgyis mindenki a Leident emlegeti.

Mikor évekkel később újra kutakodni kezdtem, akkor találtam Czeizel úr irományaira, és jutottunk is el hozzá!

Milyen érdekes, ha most írjuk be az okos keresőbe , hogy MTHFR ezeregy találat van rá!
Már külön olyan oldalak jönnek fel, hogy Várandóság előtt milyen géneket szükséges megnézetni!! Pl:ITT is
Migrén aurával okozója MTHFR ilyet ááááááá , még egy évvel ezelőtt sem lehetett találni.

Ami ugye fontos, akinek ilyen problémája van folsavhiányban szenved!Erről bővebben a következő bejegyzésben írok!


felkértek....

Pár hete a helyi rádióból felhívtak, hogy az örökbefogadás körül történt változások és népszerűsítése lesz a téma, mivel egyik kollégájukon keresztül tudják, hogy nálunk nagyon friss ez az élmény , lenne - e kedvem beszélni róla!
Vállaltam!Több okból is , nagyon jó dolognak tartom, hogy népszerűsítsék az örökbefogadást, valamint ezt a témát nem kell tabuként kezelni!
Mára már egyre nyitottabbak az emberek, elfogadják ezt a tényt , sőt van aki nem is tesz különbséget közötte!
"Saját gyerek" ???? Persze aki neveli annak a sajátja!
Már kutatások is alátámasztják, hogy a  viselkedésben nevelésnek sokkal nagyobb szerepe van mint a genetikának.

Erről bővebben a Lillás blogban olvashattok valamint a felvétel linkjét is ott találjátok :-)




2013. február 14., csütörtök

férjet találni a vonzás törvény segítségével

Elég viccesen hangzik :-)
Pl.: Nekem így lett férjem,akkor még azt sem tudtam mi a vonzás törvénye!
Mikor már elegem volt egy hosszabb kapcsolatból és kiléptem belő, próbáltam vissza térni önmagamhoz!Próbáltam valóra váltani az álmaimat.
Akkor tettem le a jogsit autóra és motorra is és minden áron saját motort akartam!
Ezt a kollégáim nem díjazták és minden áron pasit akartak nekem találni!Végül is sikerült is nekik :-), de csak részben.....
Mikor már elegem volt belőlük, hogy azzal jöttek, melyik pasi lenne a jó parti, akkor hoztam egy döntést!
Meghatároztam milyen az álom pasi a számomra!
Magamban összeállítottam egy listát, hogy milyen tulajdonságokkal , kell rendelkeznie :-)
elég viccesen hangzik, de nekem a Motorozás és a Tánc imádat egyenlő mértékben fontos volt!Azt hittem ilyen pasi nincs is és jót mosolyogtam magamban, hogy ilyen pasit úgy sem találok :-)))

Végül is kedves munkatársaim felcsillantották a szemem, hogy van egy srác akinek van motorja és oda jár ebédelni, ahova mi :-)
Na itt kezdődött a mi történetünk!Mert ezt a valakit (aki később a férjem lett) jól megnéztem magamnak! Meg is jegyeztem első szűrő oké :-)
Akkora már még több infóm volt róla így azt is tudtam, hogy a második szűrő is ok :-)
Mivel már rögtön az elején észre vette, hogy felfigyeltem rá,mindent megtett, hogy az érdeklődést fent tartsa !( későbbiekben kiderült, Ő már egy évvel korábban felfigyelt rám, és én észre sem vettem)
Szép lassan , minden délben titokban azt vártuk, hogy láthassuk egymást!

Elég gyorsan történt minden, jött az első randi, és ott a képzeletbeli listámon, minden ki lett pipálva :-)))

El sem hittem, hogy ilyen van :-) Most már tudom, ez a vonzás törvénye :-)))
Jelentem működik, több soron is.

2013. február 12., kedd

Álmok, célok, pozitív gondolatok ....

Rita hatására......

Nekem is megvannak még a gyermekkori álmaim, melyek újra és újra felszínre tőrnek, aztán ismét elnyomom őket. azért mindig akad egy- egy ami valóra válik :-)

Ami most hirtelen eszembe jut , hogy mi az amit még nem váltottam valóra gyerekkorom óta:
Tetkó,mindig is szerettem volna, már kétszer is ott voltam a lehetőség kapujában,majd inamba szált a bátorságom, hogy miért is, mert irtóztam a tűtől , a gép hangjától.....Pont egy éve jött elő újra a gondolat, hogy kell egy tetkó, mert aki már több száz tűszúrást ejtett saját magán , egy nagy álom kedvéért,akkor a tűszúrás már nem tarthatja vissza.Végül is egy önmegvalósítás lett volna, de mire lassan meggyőztem magamat, hogy kell egy tetoválás ,akkor jött LILLA :-) és egészen Rita bejegyzéséig, meg sem fordult a fejemben.

A másik álmon, gitározni és dobolni tanulni!
Ezt soha meg sem próbáltam, de nincs hallásom, így szerintem necces zenét tanulni..., téma napolva, bizonytalan időre!

A motorozás egy nagy álom volt!Részben meg is valósult!
Jogsit letettem,motor keresgélésben voltam, de ( motoros) férjet találtam, így utasként folytattam, néha a reptéren körözgettem, de a félelem nagyobb az eséstől, mint az élvezet így már nem ragaszkodtam a saját motorhoz, mert csak egy kisebb kategóriást szerettem volna, férjecskémé viszont nem ez a kategória , így nem tudtunk volna kényelmesen külön-külön együtt motorozni, így továbbra is utas maradtam!
Ez a szerelem szép lassan szeretetté alakult, mára már alig ülünk motorra :-((( , kényelmesebbek lettünk!

Ami valóra vált gyerekkorom óta:
Mindig is családra vágytam, kicsit nehézkesen,kicsit másként, de valóra vált! Előzményeket tudjátok, vagy aki ezt a bejegyzést olvassa először, mindent megtalál ebben a blogban erről az ÁLOM-ról!
Itt működött a vonzás törvénye!
Azt javasolják, hogy amit szeretnél, csak úgy lazán kívánd, de az a legjobb, ha leírod egy papírra, kívánság füzetbe és egyszer valóra válik! 7 éves voltam , amikor kaptam egy csecsemő méretű babát, Nevet adtam Neki és születési anyakönyvi kivonatot és receptet állítottunk ki, unokatesómmal.Amire emlékszem, hogy az adatok: Csilla, 3300kg, 50 centi!Már tudjuk ez mind stimmel :-)
 Még dátum is volt rajta, persze előre dátumozva, de erre nem emlékszem és a születési anyakönyvi kivonat nincs meg :-((( Viszont a recept meg van, de csak a név van rajta :-((
 (amit lesz több időm lefotózom és megmutatom)
Szóval mégis működik ez a leírosdi, nem mindig úgy ahogy szeretnénk, de a végeredmény ugyan az lesz!valóra vált álom :-)))

Pozitív gondolkodással folyamatosan foglalkozom, próbálom gyakorolni!
Már van kívánságfüzetem, amit elkezdtem, mint tudjuk ezt sosem fogjuk befejezni, mert az igények mindig változnak!Ide kell gyűjtenünk a célokat, álmokat, kívánságokat!
Akit jobban érdekel a pozitív gondolkodás, hallgassa meg Brian Tracy főnix szemináriumát!nem csak a vonzás törvénye létezik, az egy része a pozitív gondolkodásnak!Nagyon sok hasznos információ van benne, amivel az életünk minden területét szebbé, jobbá kényelmesebbé, olyanná tehetjük amilyennek szeretnénk!
Nem könnyű elsőre, sok mindenre rádöbbenünk, magunkra ismerünk, de ez egy nagyon jó önismereti tréning !Ha változtatni akarunk az életünkön, először Nekünk kell változni, és ez nem könnyű, de megoldható!



"Ha nem vagy kész változtatni az életeden,
nem lehet segíteni rajtad"
(Hippokratész)

Kívánom nektek, álmaitok váljanak valóra és ne féljetek a változástól!






2013. január 28., hétfő

Elindult a szavazás!

Sziasztok!
Mai naptól lehet szavazni a Bloggerina pályázaton résztvevő Blogokra!
Ha tetszik neked Ediegyedi alkotásai, szavazz egyet!
Előre is köszönöm :-)

Szavazni ITT lehet!

2013. január 23., szerda

Pályáztam....

a Bloggerina versenyen!
Igaz nem ezzel a bloggal, hanem az Ediegyedi- vel , de említést tettem erről és aLillás blogról is!

Részleteket itt találtok!

Szavazni majd később lehet, addig még jelentkezem :-)

10.000 :-))))

Köszönöm nektek, hogy ilyen sokan olvastok!
Ma átléptük a bűvös számot :-)))

2013. január 16., szerda

Glutén érzékenység - meddőség - C vitamin

Még annak idején mikor Dr.Gidai Jánosnál voltam egy vizsgálaton, Dr Ceizel úr által, akkor Gidai úr próbált kikérdezni, hátha van még ötlet a tarsolyában amivel segíthetne nekünk!Akkor Ő beszélt a glutén érzékenység és a teherbe esés kapcsolatáról, de mivel semmi tünetem nem volt ami erre utalhatna így nem foglalkoztam a témával!

Még az inzulin rezisztencia miatt egy éve elkezdtem foglalkozni a paleo táplálkozással , de sajnos nem megy nekem :-( imádom a kenyeret, bár nem eszek túl sokat, de nem tudok lemondani róla!Próbáltam a paleos kenyereket, de az számomra nem nevezhető kenyérnek!De most nem is ez a lényeg!Akkor elkezdtem olvasni Pocak Panna blogját, vagyis próbáltam a receptjeit :-)
Most viszont írt egy érdekeset, ami lehet, hogy benneteket is érdekelne :

C-vitamin és a glutén-intolerancia: kölcsönös kapcsolat

(részlet a cikkből)

Hogyan lehet kapcsolat a C-vitamin hiány és a glutén-érzékenység között? 
Aki glutén-érzékeny, és nem "kezeli" azt a glutént tartalmazó ételek kizárásával, (mert esetleg nem tudja, hogy érzékeny), az a drága vitaminokkal egyszerűen csak drága vizeletet vesz. Ugyanis a vitaminok csakis az ép, egészséges bélfalon képesek felszívódni. Ha a bélfal már károsult a folyamatos glutén-szennyezés következtében, a vitaminok nem képesek felszívódni, s így a szervezet nem képes azokat hasznosítani.

A glutén-érzékenység és a C-vitamin kapcsolata azonban egy két irányú, kölcsönös kapcsolat. Nagyon sok glutén-érzékeny számol be arról, hogy folyamatos glutén-szennyezésnek van kitéve, hiába próbálkozik 100%-os erőbedobással. Ilyenkor viszont nem marad más, mint a kellemetlen tünetek és a hónapokig tartó paranoia szintű odafigyelés, valamint várakozás, hogy a glutén kiürüljön a szervezetből.
Amint azt újabb kutatási eredmények is bizonyítják (2), a C-vitamin szedésével azonban csökkenthetjük a glutén-szennyezés által kialakuló gyulladások mértékét. 

Teljes cikk: itt!


Szeghy Krisztina is ír az oldalán a glutén érzékenység és a meddőség kapcsolatáról!


Nem jön a baba...
A University of Virginia kutatói vizsgálatuk során megállapították, hogy a lisztérzékeny nőknél az emésztéssel kapcsolatos problémákon kívül gyakran menstruációs zavarok is jelentkeznek.  A rendszertelen menstruációból adódóan pedig a gluténérzékeny hölgyek az átlagosnál nehezebben lehetnek várandósak.
Szendi Gábor Paleolit táplálkozás című könyvében pedig egyenesen az olvasható (Ryan Bradley és Mitchell Rosen vizsgálataira hivatkozva), hogy a kezeletlen gluténérzékenységben szenvedő nőknél kilencszeres a kockázat a spontán vetélésre, a magzati fejlődésben való visszamaradottság pedig 3-6-szor nagyobb, mint a nem lisztérzékeny nőknél. Nyilvánvaló tehát, hogy a lisztérzékenység gyanúja olyan kérdés, amellyel a termékenységi problémák felmerülése esetén foglalkozni kell.

Forrás :Babátakarok.hu
További gondolatok a témában :http://www.babatakarok.hu/glutenerzekenyseg-es-meddoseg


Nekem szerencsére nincs ilyen problémám, vagy legalább is nem tudok róla, bár tüneteim nincsenek .... Remélem Nektek azért tudtam segíteni!